Az Európai Parlament és a Tanács 650/2012/EU rendelete (2012. július 4., az öröklési ügyekre irányadó joghatóságról, az alkalmazandó jogról, az öröklési ügyekben hozott határozatok elismeréséről és végrehajtásáról, valamint az öröklési ügyekben kiállított közokiratok elfogadásáról és végrehajtásáról, valamint az európai öröklési bizonyítvány bevezetéséről) bevezeti az európai öröklési bizonyítványt, amely azon örökösök, az öröklésben közvetlen jogokkal rendelkező hagyományosok, és azon végrendeleti végrehajtók vagy hagyatéki gondnokok általi használatra szolgál, akik egy másik uniós országban jogállásukra kívánnak hivatkozni, illetve jogaikat örökösként vagy hagyományosként, és/vagy jogosítványaikat végrendeleti végrehajtóként vagy hagyatéki gondnokként kívánják gyakorolni. A kiállított bizonyítvány külön eljárás nélkül valamennyi uniós országban joghatással bír.
A rendeletet a 2015. augusztus 17-én vagy azt követően elhunyt személyek utáni öröklésre kell alkalmazni, így öröklési bizonyítvány is ilyen ügyekben adható ki.
Szolgáltatások
Európai öröklési bizonyítvány
650/2012/EU rendelet, Európai Öröklési Bizonyítvány, 2015. augusztus 17.
Ajánló
Végrendelet
Miért végrendelkezzünk közjegyzőnél?
Figyelő
Haszonbérleti szerződés
A földhaszonbérlet szabályai 2014 évben. Átmeneti szabályok, földforgalmi törvény, előhaszonbérlet, hirdetmény, kifüggesztés, ...
Föld adásvétel
2014. május 1-jétől az a belföldi természetes személy és tagállami állampolgár, aki nem minősül földművesnek,
Miért nem csökken a hiteltartozásom ???
Sok ügyfél fordul hozzánk elkeseredve azzal, hogy már évek óta fizeti a kölcsönt, eddig „visszafizetett”
Bérleti szerződés
Miért érdemes a bérleti szerződést közjegyzői okiratba foglaltatni?
Tartozáselismerő nyilatkozat
avagy: hogyan tegyük könnyebbé egy követelés érvényesítését?
Ténytanúsítvány
Fénymásolat hitelesítés, aláírás hitelesítés, nyilatkozat közlésének időpontja, tanácskozás, ülés, váltó és csekkóvás,