Értékpapír és okirat semmissé nyilvánítása

Az elveszett, eltulajdonított vagy megsemmisült értékpapír semmissé nyilvánítását a közjegyzőtől annak utolsó birtokosa, és az kérheti, akit az értékpapír alapján valamely jog illet meg, vagy valamely kötelezettség terhel.


Ezen eljárás keretében értékpapírnak minősül minden, nyomdai úton előállított olyan értékpapír, amely kiállítójának (kibocsátójának) székhelye Magyarországon van.
Az eljárásra bármelyik közjegyző illetékes.
A kérelemnek tartalmaznia kell a következőket is:
a) az értékpapír kiállítójának (kibocsátójának) nevét, székhelyét,
b) az értékpapír lényeges tartalmát (megnevezését, az általa megtestesített jogot, követelést, és ha rendelkezésére áll, az értékpapír ISIN-azonosítóját, sorozatszámát, sorszámát).
A kérelemhez csatolni kell az értékpapír másolatát, amennyiben az rendelkezésre áll.
A megfelelő dokumentumok benyújtását követően a közjegyző 6 hónapos időtartamra hirdetményt tesz közzé, melyről a kérelmezőt, az értékpapír kiállítóját (kibocsátóját), a központi értéktárat és az eljárásban fellépett egyéb érdekeltet is értesíti, továbbá kérelemre felhívja az értékpapír alapján kifizetésre kötelezett személyt vagy szervezetet, hogy további rendelkezésig az értékpapír alapján kifizetést ne teljesítsen, illetőleg, hogy az időközben esedékessé váló összeget helyezze bírói letétbe.
Ha a hirdetmény közzétételének ideje alatt az értékpapírt bemutatják, vagy a magát az értékpapír birtokosaként megjelölő személy az értékpapír hollétére vonatkozó adatot jelent be, a közjegyző az eljárást megszünteti, a kifizetés tilalmáról és a bírói letétbe helyezésről szóló felhívását - a körülményekhez képest azonnali hatállyal vagy legfeljebb 30 napi határidővel - visszavonja.
Ha a hirdetmény közzétételének ideje alatt az értékpapírt nem mutatták be, és annak hollétére vonatkozó adatot sem jelentettek be, a közjegyző az értékpapírt semmissé nyilvánítja.
A közjegyző az eljárás során hozott végzéseit közli a kérelmezővel, az értékpapír kiállítójával, a központi értéktárral és az egyéb érdekelttel.
A fentieket váltó és csekk és okiratok semmissé nyilvánítására is megfelelően alkalmazni kell azzal az eltéréssel, hogy váltó és csekk esetében a hirdetményi határidő 1 hónap, okirat esetében pedig a hirdetményi határidő egy hónapra leszállítható.

A közjegyző a kérelmet a hirdetmény közzététele nélkül elutasítja, ha
a) az értékpapír semmissé nyilvánítása iránt már eljárás van folyamatban,
b) az értékpapír semmissé nyilvánítása nem tartozik közjegyzői hatáskörbe,
c) a kérelem nem tartalmazza a semmissé nyilvánítani kért értékpapírnak az egyedi azonosításra alkalmas megjelöléséhez szükséges adatait,
d) a kérelmező ilyen kérelem előterjesztésére nem jogosult, vagy
e) az eljárás lefolytatásának egyéb, el nem hárítható akadálya van.

Fogalmak, meghatározások

2014. február 04.

14:07

Haszonbérleti szerződés

A földhaszonbérlet szabályai 2014 évben. Átmeneti szabályok, földforgalmi törvény, előhaszonbérlet, hirdetmény, kifüggesztés, ...

2014. január 15.

13:52

Föld adásvétel

2014. május 1-jétől az a belföldi természetes személy és tagállami állampolgár, aki nem minősül földművesnek,

2014. január 13.

12:39

Miért nem csökken a hiteltartozásom ???

Sok ügyfél fordul hozzánk elkeseredve azzal, hogy már évek óta fizeti a kölcsönt, eddig „visszafizetett”

2013. április 08.

08:36
2013. március 19.

12:44

Bérleti szerződés

Miért érdemes a bérleti szerződést közjegyzői okiratba foglaltatni?

2013. március 19.

09:38

Tartozáselismerő nyilatkozat

avagy: hogyan tegyük könnyebbé egy követelés érvényesítését?

2013. március 18.

15:11

Ténytanúsítvány

Fénymásolat hitelesítés, aláírás hitelesítés, nyilatkozat közlésének időpontja, tanácskozás, ülés, váltó és csekkóvás,